2018. március 5., hétfő

Szülinapi torta


Kértek tőlem egy Kinder bueno tortát,de az ugye nem gluténmentes,de nem is volt ez szempont,mert akinek csináltam az nem lisztérzékeny,de én nem készítek csak gluténmentes tortát,búzalisztet nem is tartok itthon. Azt mondták nem baj ha rizslisztből készül csak csináljam meg.
Mint mindig (na jó általában) mascarponét használok a krémekhez így most is azt tettem,mert abból tuti finom krém lesz és nem az a vajas gejl krém.

Hozzávalók a piskótához 22 cm-es formához:

2 db 5 tojásos piskótát csináltam (tehát 10 tojásból)

Piskóta: (2 db ilyet sütöttem)

5 db M-es tojás
5 evőkanál ( 150 gr) kristálycukor
150 gr rizsliszt (innen:egészségmarket)

A tojásfehérjét felverjük keményre,majd mehet hozzá apránként a cukor,ha szép fényes akkor a tojások sárgája egyesével miközben folyamatosan verjük tovább.Ha benne vannak a sárgáják is,akkor már csak fakanállal keverjük hozzá a leszitált lisztet óvatosan,hogy a hab ne törjön. 22 cm-es tortaformába öntöttem, melynek az aljára vágtam egy 22 cm es sütőpapírt és előmelegített 170 fokos sütőben alsó felső sütésen sütjük kb 33-35 percig. Tűpróba!!!
A másik piskótát is így sütöttem meg.
Amikor kihűltek ketté vágtam a piskótákat így kaptam 4 lapot,de csak hármat használtam fel, mert jó vastagok voltak :)) a negyedik lapból másnap tiramisut csináltam :)

Krém hozzávalók:

750 gr mascarpone
4 dl habtejszín
3 csomag Dr Oetker habfixáló
250 gr porcukor
40 gr Tutti holland kakaópor

A tejszínt felvertem a habfixálóval. A mascarponet a porcukorral,majd a felvert tejszínhabot óvatosan kevertem hozzá,ne törjön a hab.2 felé vettem a krémet és az egyikbe belekevertem a kakaót.Az egyik lapra a fehér a másik lapra a kakaós krémet tettem.

Tetejére és az oldalára krém:

250 gr mascarpone
2 dl habtejszín
1 csomag Dr Oetker habfixáló
120 gr porcukor
50 gr Tutti holland kakaópor

A tejszínt felvertem a habfixálóval. A mascarponet a porcukorral és a kakaóporral kikevertem,majd a felvert tejszínhabot óvatosan kevertem hozzá,ne törjön a hab.
Megkentem a torta oldalát.Olvasztottam Tibi étcsokit és a torta oldalán végigcsurgattam habzsákból, melyen picike lyuk volt,hűtőbe tettem dermedni majd a tetejét is díszítettem habzsákból.
Epret megmostam a szárával együtt,letöröltem a vizet és olvasztott csokiba mártottam félig,majd a torta tetejére tettem.Eddig a pontig gluténmentes a torta.
Mutatok képet a végeredményről is,de úgy már nem gluténmentes.





Innen nem gluténmentes a torta a boltba vásárolt Kinder bueno miatt!!!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése